Prológus

Prológus

Lilyan

4 évvel ezelőtt

Újabb napot töltöttünk el Savannah ruhájának kiválasztásával, természetesen eredménytelenül. Körbenéztem a szobában, Rose megadóan sóhajtott fel, és a magazinok nagy részét már visszazsúfolta a táskákba, bár el nem tudom képzelni, hogyan. Most, hogy végre látni lehetett a nappali többi részét is, a pillantásom egy pillanatra megakadt a szoba sarkában álló Drake-en.

A férfi lenyűgöző látványt nyújtott. Rövidre nyírt, fekete haján megcsillant a lámpa fénye, barna szeme üresen tekintett le az alattunk elterülő városra. Nagyon a gondolataiba volt mélyedve, ahogy én is, miközben őt figyeltem. Ezért vettem csak későn észre, hogy felém fordult. Elpirultam, aztán megint éreztem a pillangókat a gyomromban. Elfogott az izgalom, inkább elfordítottam a tekintetem, és segítettem Rose-nak elpakolni.

Nem hozzád való, mondogattam magamnak, mint egy mantrát. Egyrészt, semmit nem tudtam róla. Másrészről, a maffia tagja volt. És harmadrészről… Végignéztem magamon. A ruháim lógtak rajtam, és számos helyen voltak foltozva. Nem volt olyan ellenállhatatlan parfüm illatom, mint a többi velem egykorú lánynak, és a cipőm is szinte a kukából van előkotorva.

Ugyan, miért foglalkozna velem? De ha még tetszenék is neki, én miért állnék össze vele? Megráztam a fejem, és felálltam, készen a távozásra. Savannah azonnal odasietett hozzám, és belém karolt.

- Köszönöm, hogy eljöttél – mondta hálás hangon.

- Semmiség. Szívesen tettem.

- Gondolom, indulsz hazafelé – Savannah hangja kicsit csalódott volt, de annál izgatottabb. Kétségem sem volt, miért. Magamban elmosolyodtam.

- Igen, hívok egy taxit.

- Majd én hazaviszlek – szólt közbe egy mély hang a szoba túlsó felében. Egy pillanatig küzdöttem a gyomromban ficánkoló érzés ellen, aztán elöntött a harag, és villámló tekintetem Drake-re szegeztem.

- Kizárt dolog.

- Nem annyira, mint hinnéd – mosolyodott el, elfogadva a kihívást. Felhorkantottam, elköszöntem a barátnőmtől, és kimasíroztam az ajtón.

Tudtam, hogy Drake szorosan a nyomomban van. Dühös voltam rá, igen. Azért, amilyen érzéseket keltett bennem. Azért, amilyen jóképű volt. És azért, mert nem illettünk össze. Különben is, ki tudja, hány éves?

Besétáltam a liftbe, behúzódtam a sarokba, és karba tett kézzel duzzogtam. Nem vagyok kislány, hogy haza kelljen kísérni. Beülök a taxiba, és voiala. A probléma megoldva. De neeeem. Ennek a nagyra nőtt idiótának még kísérgetni is kell engem. Biztosan tisztában van vele, milyen érzés számomra a közelében lenni, ezért kínoz. De nem adom meg neki azt az örömet, hogy megnyeri a játékot. Helyette negédesen elmosolyodtam, és a szemébe néztem, mire felvonta az egyik szemöldökét. Azonnal lehervadt a mosolyom, és nagyot nyeltem. A francba, ez nem fog menni. Képtelenség, az az átkozott mozdulat…

- Valami baj van? – kérdezte hallható jókedvvel a hangjában.

- Nem – feleltem kurtán, mert mást nem tudtam kipréselni magamból. Némán tettük meg a további utat lefelé.

Még ki sem nyílt teljesen a lift ajtaja, máris kinn voltam, és se szó, se beszéd átvágtam az előcsarnokon. Úgyis tudtam, hogy Drake szorosan a nyomomban van. Éreztem a pillantását a tarkómon, mert minden egyes szőrszálam égnek állt. Az átkozott majom bizonyára roppantul jól szórakozik.

Megálltam az éjfekete terepjáró mellett, amivel Drake és Santiago előző alkalommal elhoztak. Igaz, akkor akaratom ellenére. Kinyitottam a vezetőülés melletti ajtót, és behuppantam a bőrülésre. Úgy döntöttem, egész hazáig duzzogni fogok. Mérgesen néztem ki az ablakon, és figyeltem, ahogy elsuhannak mellettem a házak, mint egy összemosódott színpaca.

Megálltunk a piros lámpánál, és a szemem sarkából láttam, hogy Drake elmosolyodik. Ujjával dobolt a kormányon, és halkan dúdolta a rádióból szóló zene dallamát. Mikor újra megindultunk, és lekanyarodtunk az útról egy másikra, megkockáztattam, hogy oldalra pillantok Drake-re. Dühös voltam, de nem rá, hanem magamra. Amiért gyáva vagyok, önbizalomhiányos, így nézek ki, és amiért nem tudom jobban kezelni ezt a helyzetet.

De… Még sosem éreztem ilyent. Ez teljesen új volt nekem, ezért fogalmam sem volt, mit kéne tennem, hogy ne szúrjam el. Ezért könnyebb volt a közöny és düh álarcát felvenni, mert így nem kellett elárulnom, mennyire vonzónak találom rideg álarca mögött.

Drake észrevette, hogy figyelem, egy pillanatra felém fordult, én pedig elkaptam a fejem, és megint az ablakra szegeztem a tekintetem. Drake halkan felkuncogott, nekem pedig újabb okom volt jól összeszidni magam. Hogy lehetek ilyen ostoba?

Az autó lassítani kezdett, aztán félreállt az út szélére, és megállt. Felpillantottam düledező házunkra, és sóhajtva fújtam ki a levegőt. Jöjjön, aminek jönnie kell, gondoltam, és kiszálltam. Drake is kiszállt, és követett fel a tornácig. Mikor a kulcsot kerestem a táskámban, akkor jutott el a tudatomig, hogy szorosan mögöttem ácsorog, érzem meleg leheletét a nyakamon. Úgy megijedtem, hogy még a kulcsot is eldobtam, ezért le kellett érte hajolnom.

Drake felszisszent mögöttem.

- Már el is felejtetted, hogy nekem kell vigyáznom rád?

- Most már akár el is mehetsz – morogtam, és reszketeg kézzel próbáltam betenni a kulcsot a zárba. Persze a nyavalyás nem akart a lyukba menni. – Hazaértem, nem kell tovább őrizgetned.

- Körbenézek odabenn, hogy tiszta-e a levegő – vont vállat. Megpördültem, és rémült tekintetet vetettem rá, elálltam az útját.

- Ugye nem akarsz bejönni? – Istenem, anya lehet, hogy itthon van. Mi lesz, ha meglátja Drake-et? A férfi nem is rejtegette az övébe dugott pisztolyt. Anya halálra fog rémülni. És ha nincs otthon? Vajon ettől az eshetőségtől jobban féltem? – Kizárt. Azt nem engedem. Minek lennék én bárkinek is célpontja? – nevettem fel hisztérikusan. – Semmim sincs.

- De rajtad keresztül eljuthatnak Savannah-hoz, rajta keresztül pedig Nicholas-hoz. Óvatosnak kell lennünk.

Oké, lássuk be, Drake szavaiban volt igazság. De akartam, hogy ennél is többet lásson belőlem? Ha eddig talán kicsikét is tetszettem neki, akkor ettől tuti el fog menni a kedve. Tépelődve rágtam az alsó ajkam, és próbáltam kétségbeesetten kiagyalni valamit, amivel eltántoríthatom az ötletétől. Persze próbálj meg egy kőfalat bármitől is eltántorítani. Drake legnagyobb meglepetésemre nem várt az engedélyemre, felsikkantottam, ahogy felkapott, és odébb rakott, mint egy babát. Elfordította a kulcsot a zárban, és belépett.

Odabenn minden sötét volt, hála az égnek, anya még nem ért haza. Drake végigjárt minden egyes szobát, és minden gyanúsnak tűnő dolgot megnézett. Én csak álltam a szoba közepén, nem tudtam mit mondjak, vagy mit kéne tennem. Zavarba hozott a gondolat, hogy kettesben voltam egy férfival – egy tapasztalt férfival – a lakásomban. Vajon megkínáljam valamivel? Nem jó ötlet, szinte semmi nincs itthon.

- Azt hiszem, minden rendben. Visszamegyek Nicholas-hoz.

- Ennyi? – kérdeztem csalódottan, ugyanakkor dühösen. Azonnal a számra tapasztottam a kezem, és elpirultam. Behunytam a szemem, hátha semmissé tehetem a felkiáltásom.

- Miért? – nevetett fel Drake, és karba font kézzel megállt a boltívnél.

- Én… én csak… - lázasan gondolkodtam, mit is kéne mondanom. Gyerünk, Lily, meg tudod csinálni. – Én csak meg szerettem volna kérdezni, hogy miért kell Savannah annyira Nicholas-nak. Nem hiszem, hogy ennek jó vége lesz.

- Ez nem az én dolgom – vont vállat Drake, és a hangulata megint komor lett.

- Mindig úgy ugrálsz, ahogy a főnököd utasít? – kérdeztem gúnyolódva. Drake villámló tekintettel nézett rám.

- Tisztelem Nicholas-t.

- Attól még nem kéne minden szavát áhítattal lesned. Miért nem beszélted le arról, hogy tönkretegye Savannah életét? – a hangom csupa gúny és megvetés volt. Valóban nem kedveltem Nicholas-t, elrabolta az egyetlen barátnőm.

De leginkább féltékeny voltam, mert láttam, hogy Savannah napról napra boldogabb. irigyeltem, amiért neki megadatott a szerelem és a boldogság, én pedig megint magam maradok a sötét kis lyukamban, és sosem fogok kitörni az életemből. Azonban megbánthattam Drake önérzetét, mert harag lobbant a szemében.

- Ezt majd a kis barátnőddel beszéld meg, ne velem. Ha majd elég idős leszel, hogy beleszólj a felnőttek dolgába, akkor majd beszélgetünk a nagyok dolgairól is – morogta.

- Tűnj a házamból! – mondtam, és tudtam, hogy a szemem szikrákat szór. – Undorodom attól, hogy itt vagy.

Drake rosszkedve azonnal elillant. Felkacagott, még a fejét is hátravetette, és megindult felém. Azonnal inamba szállt a bátorságom, mikor egy két méter magas betontömb közelített felém. Átszaladtam a kanapé mögé, de utánam jött. Megint elfutottam előle, és mindig úgy intéztem, hogy legyen köztünk egy bútor. A szeme csillogott, ajka mosolyra húzódott, de mégis olyan fenyegető volt, ahogy fölém tornyosult, nem tudtam eldönteni, vajon meg akar fojtani a pimaszságomért, vagy esetleg más tervei vannak velem.

Egy biztos, nem akartam kivárni, míg eldől.

De nem nyertem. Egyik pillanatban rossz felé lendültem, átkarolta a derekam, magához rántott, aztán a falhoz préselt. Nehezen kaptam levegőt, felnéztem jóképű arcára, barna szeme szinte izzott a sötétben. Megkapaszkodtam a bal oldalamon lévő éjjeliszekrényben, és könyörgőre fogtam a dolgot.

- Eressz el! – kértem. Nem történt semmi, csak nézett továbbra is, és mosolygott. – Eressz el! – ismételtem meg határozottabban. Megint semmi. Erre elöntött a méreg, és jobb kezemmel a mellkasába bokszoltam. – Eressz el, te tuskó!

Drake nem válaszolt, csak lehajolt, és legnagyobb döbbenetemre, megcsókolt. A pillangók a gyomromban még vadabb táncba kezdtek. Először meglepődtem. Aztán azon kaptam magam, hogy kezdem élvezni a dolgot. Azonban a kellemes bizsergés hamarosan félelemmé változott. Annyira váratlanul, és felkészületlen ért a szenvedélye, hogy teljesen a frászt hozta rám. Ahogy keze lefelé siklott a derekamon, bal kezemmel megragadtam az első kezem ügyébe kerülő tárgyat.

Történetesen egy lámpát, és meglendítettem. Az eszköz hangos csattanással csapódott a fejének, és ez elég volt ahhoz, hogy Drake megtántorodjon. Most én leptem meg őt. Kirántottam a konnektorból a lámpát, kicsusszantam Drake karjai közül, és a heverő túlfelére szaladtam, továbbra is szorongatva a lámpát, mint védekező eszközt.

Drake meglepetten nézett rám, és megint felnevetett.

- Ügyes – mondta elismerően. – Erős kezed van, hallod-e.

- Nem véletlen – morogtam. De nem számoltam be neki az önvédelmi órákról, mert csak gúnyolódna velem. Jelenleg azt szerettem volna, ha minél messzebbre kerül tőlem. – Tünés a házamból – mondtam újra, ezúttal meg is fenyegettem. – Különben hívom a rendőrséget.

- Nem mered megtenni. Amúgy is, mire eléred a telefont, újra a kezeim között leszel – hallottam a buja ígéretet. Lassú mosolyra húzta a száját, nekem pedig kezdett egyre kényelmetlenebbé válni ez az ismeretlen vonzalom.

- Azonnal tűnj a házamból, te senkiházi. Keress magadnak egy prostit, aki hajlandó kiszolgálni téged estére, mert én biztos nem foglak! Tényleg, hány fattyad mászkál már odakinn? Ha ilyen rideg vagy, nem hiszem, hogy a védelem az első szempont számodra. Csak a szex a lényeg, mi?

Ezúttal túl messzire mentem, magam is éreztem. Láttam, hogyan feszülnek meg Drake izmai. Összeszorította az állkapcsát, és őszintén gyilkos pillantást vetett rám. Reszketett a kezem a rémülettől, ahogy felém közeledett. Egy laza mozdulattal kivette a kezemből a lámpát, és elhajította. Megragadta a vállam, a falhoz taszított, és belemarkolt a hajamba. Fájt, de nem mertem megnyikkanni se. Sikerült nagyon magamra haragítanom, de sajnos, ha elkap a hév, képtelen vagyok megválogatni a szavaim. Sosem tudtam kezelni az idegen helyzeteket, abban mindig Savannah segített. Hol van a barátnőm, ha szükségem lenne rá?

Nagyot nyeltem, és imádkoztam, hogy élve megússzam a kalandot. Drake felmordult, mikor felnyögtem, és látta, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, ekkor elengedett.

- Az isten verje meg! – káromkodott, belerúgott a lámpába, miközben elhaladt mellette, és az ajtó felé indult. Vetett rám még egy utolsó pillantást, aztán már csak az ajtó csapódását hallottam magam mögül.

Még jó pár percig csak álltam a falnál, bámultam a lámpát, és reszketett a lábam. Utólag meg sem tudnám mondani, mi mentett meg attól, hogy összeessek. Szörnyű bűntudatom támadt, és jóvá akartam tenni, amit mondtam. De kételkedtem benne, hogy Drake valaha is megbocsájt nekem. Megdörzsöltem a mellkasom, hogy elűzzem azt a jeges érzést, ami nemrég öntött el, aztán engedtem a gravitáció csábításának.

Karommal átkulcsoltam a térdem, ráhajtottam a fejem, és szabad utat engedtem a könnyeimnek.

Ostoba liba vagy, Lilyan Rivera. Egy önző, ostoba liba.